33 milliárd forintért épül Katasztrófavédelmi Intézet, illetve Speciális Képzési Központ a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Pszichikai gyakorló és kollégium is helyet kap majd az épületegyüttesben.
Pszichikai gyakorló és kollégium is helyet kap majd az épületegyüttesben.
Pikó András polgármester szerint kétszáz család kerülhet az utcára. Az egyetemet ez nem nagyon érdekli.
Kis-Benedek Józsefhez azonnal mentőt hívtak.
Február közepéig összesen 37 embert küldenek el.
Az egyeztetésen a tankerületi központok szerepe és a bérrendezés is szóba került. Reggel a helyszínre érkezéskor sem Maruzsa Zoltán, sem Pintér Sándor nem volt hajlandó a sajtó kérdéseire válaszolni.
Kozáry Andrea bűne annyi volt, hogy azt mondta: „kapja be a dékán!”.
Az Európai Bizottság, az Európai Űrügynökség, valamint az európai űrpipar és több nemzeti űrügynökség képviselői tartanak előadást
Rektori utasításra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kollégiumai december 17-től február 11-ig többségében zárva lesznek, ahogy december 19-től január 9-ig az egyetemi épületek zöme is – a vívóterem, az uszoda és a lövészklub is. Addig sem lesz 18 foknál melegebb, ki kell húzni a kézszárítókat és nem lehet saját eszközt bent tölteni.
Nincs meglepetés: azok vezetik a rektor nélkül maradt három egyetemet, akikről már korábban szóltak a hírek.
A DK-s Vadai Ágnes tett fel írásbeli kérdést Benkő Tibornak.